Onroad Magazin – Arculatot vált a bukósisakos szemüveg

Először 2016. februárjában láttam meg egy furcsa szemüveget a Budapest Motor Fesztivál kiállításán. Érdekes szára volt, így be is mentem a standra, ahol kiderült: a cég tulajdonosával és a termék feltalálójával egy régi motoros tréningről ismerjük is egymást. Akkor még 3D nyomtatóval készült modelleket próbálgattunk a sisakba, és az ötlet egészen életképesnek tűnt. Aztán még annak az évnek az őszén egészségügyi okokból meg kellett válnom az addig hordott kontaktlencsétől – így a hivatalos forgalmazás megkezdése előtt belefoghattam a Motoflywear éles tesztelésébe.

Egy évvel ezelőtt pedig immáron a végleges, tökéletességig fejlesztett szemüvegek is elindultak meghódítani a magyar vásárlókat. Így kora tavasszal már meglehetősen sok tapasztalat birtokában készíthettük el az első tesztet, illetve mutattuk be olvasóinknak a termék olyan különlegességeit, mint a teljes törhetetlenség és egyéb innovációk tömege. Persze a 2017-es Motor Fesztivál látogatói saját kezűleg is kalapálgathatták és hajlítgathatták a Flywear cuccokat – nem túl eredményesen, mivel egy lencse vagy keret sem tört el.

Persze, tiszta sor: nekünk, motorosoknak elsősorban paripánk nyergében van szükségünk a szemüveg nyújtotta szolgáltatásokra. Erről nem lehet olyan hiteles beszámolót készíteni, mint amikor valaki saját maga tapasztalja meg, hogy is illeszkedik és milyen érzés bukósisakban viselni. Pontosan ezért szerveztük meg, hogy mind az Onroad.hu 48h motoros teljesítménytúrán, mind pedig a Motoglobe Day tesztnapunkon kipróbálhassátok a szemüveget.

Személy szerint nekem csak egy komoly bánatom van: ezek a próbák kizárólag azoknak állnak rendelkezésére, akik napszemüvegként vennék meg – akinek dioptriás kellene, az csak megvásárlás után találkozhat először azzal az élménnyel, amit valóban nehéz szavakba önteni. Jómagam még tisztán emlékszem, milyen volt először fölvenni és rácsodálkozni: JÉ? ÍGY IS LEHET LÁTNI? A különleges lencse ugyanis pont nekünk, “igazi” szemüvegeseknek ad olyan pluszt, amit valóban nem tud elképzelni, aki nem próbálta ki a Motoflywear terméket. Íme egy kis videó arról – ismételt összefoglalásként -, hogy mi mindent is tud a cucc:

A sok tesztelés során pedig a fejlesztő csapat rájött arra: mi, motorosok csak egy kis rész vagyunk a célközönségünkben – bár eredendően nekünk született a szemüveg. Jöttek ugyanis a visszajelzések mindenkitől, aki a motorozáson kívül más területeken is kipróbálta: pilóták, kerékpárosok, síelők és extrém sportolók (akik motorosként vették meg) mind pozitív tapasztalatokról számoltak be. Kipróbálták a fellelhető legtöbb sisak típussal és az eredmény az lett, hogy minden halántéknál párnázott sisakkal működik.

Így született tehát meg a Helmet Ready Eyewear meghatározás. A Flywear előtt egyetlen gyártó sem fejlesztett olyan szemüveget, ami a sisakos viselés kihívásainak megfelelt volna. Talán hasonló történik, mint ahogy megszületett a vezetékes telefonból a mobil telefon, majd az okostelefon. Szemtanúi lehetünk egy új kategória születésének a szemüvegek piacán. Ez a Helmet Ready Eyewear.

Sütik használata

A weboldal cookiekat használ. Néhány cookie elengedhetetlen az oldal megfelelő működéséhez, míg mások segítenek nekünk a weboldal fejlesztésében és beállításaidat tárolják. Az alábbiakban elfogadhatot a cookie-k használatát, vagy megnyithatod a részletes beállításokat. Ezt az ablakot bármikor újra megnyithatod a lábléc "Sütik" gombjára kattintva.

Cookiek elfogadása
Rendben